Hogyan utazzunk?

A Tátra népszerű kirándulóhely, ami kihívást jelent hegymászók és edzett fiatalok számára. Emellett viszont kisgyerekes családok és akár idősebb, könnyebb túraútvonalakat preferáló látogatók számára is kellemes kikapcsolódást és gyönyörű tájak látványát nyújtja. Magyarországról autóval, vonattal és busszal is megközelíthető. Preferencia és pénztárca kérdése, melyik megoldást választjuk.

Utazás autóval  •  Utazás vonattal  •  Utazás busszal

Utazás autóval

Komfortos megoldás kiscsoportok számára


A legegyszerűbben természetesen autóval tudunk eljutni a Magas-Tátrába. A távolság 270-300 km, útvonaltól függően, és körülbelül 4-5 órát vesz igénybe. Gyakorlott sofőrök egy pihenővel könnyedén levezetik, ezért autóval a Tátrába akár egyetlen napra, ott alvás nélkül is elugorhatunk. Azt azonban vegyük figyelembe, hogy az egész napos túrázás után, fáradtan, nem feltétlenül jó ötlet hazavezetni.

Sem a magyarországi sem a szlovákiai szakaszon nem találkozunk sok autópályával, de ami van, azt mindenképpen érdemes használni. Ahogy a magyarországi, úgy a szlovákiai szakaszra, autópályamatricát is kell váltanunk. Ez ma Szlovákiában is online működik, nem kell tényleges matricát ragasztgatnunk. A szlovák matricák ezen az oldalon vásárolhatók meg utazás előtt:
https://sk-vignette.com

Budapestről autóval több útvonal is létezik, ezek közül a szerintünk három legjobbat emeltük ki. Mindhárom útvonal Vác irányába indul az M2-es autópályán, majd a 2-es úton folytatódik. Rétságnál kanyarodnak különböző irányba. Nem feltétlenül a legrövidebb a legjobb!

A legrövidebb

A legrövidebb útvonal Rétságtól a 22-es úton Balassagyarmat felé vezet, majd Nagykürtösön, Herencsvölgyön, Breznobányán át, Királybocán szeli át az Alacsony-Tátrát, végül az E50-es útba csatlakozva éri el a hegységet. Ez az útvonal sok elágazást is kisebb utat tartalmaz, így bár ez a legrövidebb és elvileg a leggyorsabb is (ez azért nem olyan biztos), gps nélkül nem feltétlenül a legjobb választás.

A leggyorsabb

Alternatívaként haladhatunk úgy is, hogy Rétságnál Borsosberény és Nagyoroszi irányába kanyarodunk és Hontnál lépjük át a határt. Innen a 66-os úton Zólyomon keresztül Besztercebányáig haladunk, majd Zólyomlipcse irányába térünk és innen közelítjük meg Breznóbányát, innen pedig az előzővel megegyező úton érkezünk meg. Ha az első útvonalat nem vállaljuk, talán ez a leggyorsabb.

A legegyszerűbb

Valószínűleg a legegyszerűbb útvonal, amely a legkevesebb eltévedési lehetőséget tartogatja, ha az előzőhöz képest Besztercebányánál tovább haladunk Rózsahegy irányába, és innen fordulunk a Magas-Tátra felé. Ez igazából mindössze két főutat érint: Honttól Rózsahegyig az E77-en halad, majd az E50-esen majdnem a Tátráig autózhatunk. Továbbá érinti a híres síközpontot Donovaly-t, az Alacsony-Tátrában.


Tartsuk be a szabályokat az utakon!

Tartsuk be a szabályokat az utakon!

Bár személyes tapasztalat ezt szerencsére nem támasztja alá, a köztudat szerint a szlovákiai rendőrök “szeretnek” magyar rendszámú autókkal szemben szigorúan fellépni. Akárhogy is legyen, érdemes kétszer is ellenőrizni mindent az autóval kapcsolatban és pontosan betartani minden szabályt, hogy véletlenül se adjunk okot arra, hogy belénk köthessenek.

Utazás vonattal

Környezettudatos kirándulás

Budapestről a Tátrába csak átszállással juthatunk el, ezzel azonban több módon is variálhatunk. Budapest és Kassa között reggel és este közlekedik egy-egy járat, érdemes a reggelivel indulni, majd aznap vagy a túra végén az estivel utazni haza.

Kassa és Pozsony között kétóránként közlekednek gyorsvonatok, amelyek megállnak Poprádon és Csorbán is. Személyvonatok óránként közlekednek, de ezek csak Poprádig mennek és a gyorsvonat 1 óra 20 perces menetidejénél jóval tovább, 1 óra 50 percig tart az út velük. Amennyiben a cél Poprád, mehetünk a 4-5 óránként közlekedő Intercity vagy Supercity járatokkal is, amelyekkel 1 óra és 51 perc alatt megérkezhetünk.

Milyen jegyet váltsak?

Létezik a MÁV-nál egy igen kedvező ajánlat, a tátrai kirándulójegy. Ez 4 napig érvényes és Budapesttől Kassáig, majd onnan Poprádra vagy Csorbára lehet vele oda és vissza is utazni egy alkalommal. Ezen felül korlátlanul igénybe vehetjük vele a Tátrai Villamosvasutat, a Tátrai Fogaskerekűt, valamint a Poprád-Kakaslomnic-Tátralomnic vasút járatait is. Nem tartalmazza azonban a sikló- és felvonójáratok árát, amikre külön kell jegyet váltanunk a helyszínen. 

A Kassa és a tátrai állomások között közlekedő gyorsvonatokra nem kötelező, de váltható helyjegy is.

Közlekedés vonattal helyben:

A korábban említett kirándulójegyet a Magas-Tátra kirándulóhelyei között jól ki tudjuk használni, mivel a vasúthálózat szépen összeköti a főbb településeket egymással. Ha nem a Budapesttől érvényes jegyet vettük, akkor is van lehetőségünk itt 1, 3 vagy 7 napos bérletet váltani ezekre a járatokra. Poprádról a Tátrai Villamosvasúttal eljuthatunk Csorbatóig, illetve ótátrafüredi átszállással Tátralomnicra is. A vonatok óránként, sűrűbb időszakokban félóránként közlekednek. Csorba és Csorbató között fogaskerekűvel is eljuthatunk. Poprádról Kakaslomnicra majd innen átszállással Tátralomnicra is indulnak vonatok 2 óránként.

Utazás busszal

Pénztárcabarát megoldás többnapos túrákhoz

Bár általában véve a vonatos utazás kényelmesebb, busszal is szintén egész komfortosan eljuthatunk a kirándulóhelyekre. Két járat indul minden délután Zakopane-ba, az egyik a Népligetből, a másik a Mexikói útról. Az árak változóak, időben általában 5 és fél - 6 órás úttal kell számolnunk. Mindkét esetben késő estére érkezhetünk meg Zakopanéba, ahonnan még csatlakozással a szálláshelyre is kell jutnunk, ezért így az időbeosztás nem a legjobb. Zakopanéból Poprádra nyári időszakban magánvállalat indít naponta 5 alkalommal buszokat, viszonylag olcsó jegyárakkal. Ha ezt a csatlakozást nem sikerül elérni, akkor Zakopanéból shuttle járattal elutazhatunk a Szlovákia és Lengyelország határán található Lysa Polana-ba. Itt a hídon átkelve, a szlovák oldalról állami buszjárattal szintén eljuthatunk Tátralomnic érintésével Poprádig.

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani.